1. Prológ
  

Doktor Mesmer:

Egyáltalán tudja, hogy merre van?

Constanze Nissen:

Már rég nem jártam erre, doktor úr.

D. M.:

Nem szívesen jár ide, hiszen még a temetésére se jött el annak idején.

C. N.:

Ugyanmár Monsieur Mesmer, maga művelt ember, igazán nem kellene az irigy bécsi pletykákat szajkóznia!

Ott van valahol.

D. M.:

Egyszóval nem igaz az, hogy a temetése napján otthon maradt?

C.N.:

Igen, valahol ott kell lennie.

D.M.:

De hiszen itt már nincsenek sírok.Se egy kereszt, se egy sírkő.

C.N.:

Az ő sírján nem is volt kereszt.

D.M.:

Akkor legalább sírkövet kellett volna állítani neki, Madame Mozart.

C.N:

Nissen.Az én nevem többé nem Mozart, hanem Nissen.Hányszor mondjam még magának?!

D.M.:

Ennyivel tartozott volna neki.

C.N:

Egy nincstelen özvegynek két kisgyerekkel a nyakán van más gondja is.

D.M.:

Méghogy nincstelen?De hiszen a halála jómódúvá tette.A partitúrák, az órái, a dohányszelencéi.Csak amit én megvásároltam magától az elmúlt időben, egész kis vagyon.

C.N: Na, tessék itt van.

D.M:

Biztos benne?

C.N.:

Hát, én…

D.M:

Itt van eltemetve? Jean-Pierre!

C.N:

És most az 5 ezret Doktor Mesmer! Elvezettem a sírhoz.

D.M:

Ez mágikus hely.Écoutez! Hallja?

C.N:

Gyorsan, kérem fázom!

D.M:

Hallgassa, asszonyom!

C.N:

Dehát mit?

D.M:

A zene végtelen univerzuma!Ahonnan ő jött, ahonnan meteorként hullott le a Földre… un enfant de Dieu …

2. Micsoda kincs!

Leopold, Nannerl, Ensemble

Ensemble:

Micsoda kincs!

Egy fenomén.

Csodagyerek - istenilény!

Egy zseni, egy igazi mester,

egy kecses és kicsike testtel.

Egy isteni lény

egy csoda - mely csakugyan él.

Leopold:

Egy kis figyelmet kérek Madames et Monsieurs,

ami most lesz hallható:

az bizonyíték, hogy e nagy tehetség

az Istentől való!

Már a lányom is,

Nannerl oly fenomenális gyermek volt, mint ő.

A kisfiam, aki egy darabot bekötött szemmel ad elő

most és a billentyűket rejtse,

ráadásul itt e kendő még,

így mutat be most egy művet,

mit önmagának írt nemrég.

Amadé! Amadé játssz már! Amadé!!

Ensemble:

Micsoda kéz,

zseni ez itt.

Lenyűgöző (idegesít)…

Oly mesteri, amilyen bájos.

Egy isteni lény, egy csoda - mely csakugyan él

Leopold:

3 évesen térdemre ülve írt egy zongora dallamot,

és csak 5 volt midőn egy korrekt kis konzertművet alkatott.

Bármit rögtön leblattol, és egyszer ha hallja mindent megjegyez.

És úgy variál egy fúgát, akár ha semmi sem volna ez.

Csak biztos füllel mindent meghall,

és minden hangot észben tart.

S egy szép nap hopplá, kézbe fogta

a hegedűmet, s játszott rajt.

E.:

Micsoda kincs!

Kis fenomén.

Zseni ez itt, mennyei lény.(kis förtelem!)

Szeretni kell őt…

Egy idomított kis csoda,

ki csakugyan él.

Nannerl: Ápám, nézdd csak lázas!Én félek, beteg.

L.:

Ki van zárva!

Csak ahogyan minden kis géniusz talán

könnyen fárad egy kissé.

Nos hát, a programnak ezzel vége,

és ha úgy érzik élvezték,

szánhatnak rá egy néhány tallért!

Doktor Mesmer: Wolfgang Amadé Mozart-ra!

E.:

Micsoda kincs!

Egy fenomén.

Lenyűgöző - mennyei lény.

Egy zseni, egy igazi mester,

egy kecses és kicsike testtel,

egy isteni lény, egy csoda, - mely csakugyan él!

Micsoda kincs!

Egy fenomén.

Lenyűgöző - isteni lény.

Egy zseni, egy igazi mester,

egy kecses és kicsike testtel,

egy isteni lény, egy csoda - mely csakugyan él!

Hallatlan, páratlan, épséges, szépséges, váratlan

Micsoda kincs!

3. Zene, az vagyok én

Wolfgang

Wolfgang Mozart:

Csak te meg én,

meg a zene, ami győz!

Tátja majd csak a száját-

Sok fancsali csősz…

Mert a Föld

most az én zenémre vár,

és mind, aki hall majd:

elalélva csodál!

Míg szenved az ostoba úr,

szabadon a zseni él,

mert röptet a szárnyán

ihletteli szél!

Szól egy égi hang, mely

csak bennem zenél!

Dúr vagyok és moll vagyok

A zengzetek, a hangzatok s a csend.

Dallamok és szólamok,

fortissimók és sóhajok,

meg ritmusképlet!

Kavarog és felragyog a fejemben a hang,

nem hazudok: nem is tudok,

ez nekem a rang!

Zene, az vagyok én!

Mert tévedés

zene nélkül az élet!

Nem vagyok én

ügyes szófacsaró

és nem vagyok költő,

nem úgy jön a szó

sem a kép,

csak az árnyak és a fény

Mert nem vagyok festő,

csak álmom enyém.

Nem vagyok képmutató,

aki alakokat vált

és nem vagyok színész,

és megvetem én

a nagy maszkabált,

s a sok-sok rossz szabályt.

Dúr vagyok és moll vagyok,

a zengzetek, a hangzatok s a csend,

Dallamok és szólamok,

fortissimók és sóhajok,

meg ritmusképlet.

Kavarog és felragyog a fejemben a hang,

nem hazudok: nem is tudok.

Ez nekem a rang!

Zene, az vagyok én!

Én vagyok a ritmus és

a gyászdal és a könnyű tréfa mind.

A tiszta hang, a disszonáns

mind én vagyok, de mégse bánts!

Az élet szól így.

Buta vagyok, okos vagyok,

mikor melyik, mondd?

Kedves vagyok, undok vagyok,

mi ezzel a gond?

Zene, az vagyok én!

Szeress hát, mert én így

Élek őszintén!

4. Vasba zárd a szíved

Leopold

Leopold:

Kínoz a bánat.

Fáj, hogy nem látlak.

Merre visz most a szél?

Bánom, hogy hagytam.

Miért nem tiltottam én azt,

hogy elmenjél?

Nincs ma sem másképp,

nem vagy Te más még,

csak védtelen gyermeklény.

Gyönge a sorshoz,

amit hordoz.

Oly nagyon féltlek én!

A sok csapda vár Rád.

Nem hinném, hogy látnád:

ármány és rút árulás.

Vasba zárd a szíved, hát!

Tanulj rideg taktikát!

El ne gyengülj,

hogyha Rád tekint egy kígyó!

El ne mond, mi az, mi fáj!

Fejet hajts, ha úgy muszáj!

Tégy így:

Had lehessek büszke Rád!

Annyi sok évem gondok közt éltem

a sorsomat kérve én.

Rajtad a sor most,

jövőnk, hogy hordozd,

csak Benned van most már remény!

Majd hízelgők jönnek,

s a vérszívó szörnyek,

kik sandák a zsenikre mind.

Vasba zárd a szíved, hát!

Tanulj rideg taktikát!

Sose hidd el,

hogy a farkas jámbor jószág!

Hálás légy, bármit, ha kapsz

meg ne hátrálj, fontos az,

hogy a saját ügyed jól szolgáld!

Had nézzek büszkén Rád.

Vasba zárd a szíved, hát!

5. Csillagok aranya

Waldstätten bárónő

Waldstätten Bárónő:

Egy ifjú herceg hajdan

az öreg királlyal élt.

egy ősi vár lett otthonuk

egy bűvös kertben.

De mert a vén király

csalódott a világban,

magas falakhoz bújt,

és a tölgykapu zárva volt.

És szólt:

fiam nincs a földön pazarabb hely,

de a herceg tudta mégis,

hogy menni kell.

Fénylő éjből színarany égből

csillagok szórják a csillagport,

hogy megtaláld.

Harc az élet, bölcs aki téved,

de bátran járja az útvesztőt,

míg kincsre váltja ő csillagporát

Ha innen elmész, elbuksz!

Inti őt a király.

Akárcsak én,

hát maradj itt e bűvös kertben!

Itt nyugton, bizton élsz,

neked szolgál itt minden!

Neked magas a fal,

és a tölgykapu téged véd!

Így győzködte őt az öreg érvekkel,

de a herceg tudta mégis,

hogy menni kell, mert:

Távol innen színarany minden.

Vár a világ, sodor olthatatlan szenvedély.

Harc az élet, élvezd és érezd,

és kinccsé válik a csillagpor,

ha nem riaszt el téged száz veszély!

Az szeret, aki az utadba nem áll,

Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj,

Az szeret, aki majd elenged téged,

Az szeret, aki könnyezve ért meg

Távol innen színarany minden.

Csillagok hívnak, és messze űz a szenvedély.

Harc az élet, győz, aki téved,

de bátran járja az útvesztőt.

Nosza, indulj csak el,

hiszen rajtad a jel,

s így nem riaszt téged el száz veszély!

Nem riaszt száz veszély!

6. Jobb nekem Bécs

Wolfgang, Colloredo, Arco, Ensemble

Colloredo:

A franc, mi történt?!

Arco Gróf:

Csak úgy berontott.

C.:

Mars ki, vagy nem maradsz épen!

A. G.:

Most tünjön már, Mozart!

Wolfgang Mozart:

Hát lesz, ami lesz.

C.:

Majd móresre szoktatlak szépen.

W. M.:

Mégse tör meg!

A. G.:

Ez tréfa vagy vicc?!

W.M.:

Az nyer, kit a szíve visz!

C.:

Hisz parancsba adtam, hogy Salzburgba mégy!

W. M.:

Nem megyek, mert jobb nekem Bécs!

C.:

Így állunk? Nos, ennyi volt.

Jól van nagylegény!

Tudd meg, Bécsben éhen halsz!

Teszek arról én…

W. M:

Nem fogok félni

bár roppant nagy úr,

de most mégsem foghat ki rajtam.

Hisz herceg vagyok,

minden hercegen túl,

s a tehetség megvéd, ha baj van.

Ön éveken át itt börtönbe zárt,

és közben szolgának vélt.

Ön senki nekem, most fölmondok, kész!

És maradok, jobb nekem Bécs!

C.:

Szánnám én az apját, ám e gazfickóval végzek!

W. M:

Ez mégse stimmel, mert a gazfickó,

az álszent, és hízeleg folyton.

A művész a járt útra ritkán lép,

és nem lesi mit nyer a bolton.

Nem kell nékem önnél a biztos jövő,

nem kell gyámság senkitől.

Többé el nem ér korbácsütés.

Adieu Herceg, jobb nekem Bécs!

C.:

Soha senki nem szolgált még ilyen rosszul, mint ő. Szánalomra méltő fickó! Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá!

W. M:

De nekem se, önhöz!

C.:

Jön ez még elém nyüszítve!

W. M:

Szarok én magára!

C.:

Gróf Arco, dobja ki! De rúghatja is!

A. G.:

Kár magáért, Mozart! Magának befellegzett!

W. M:

Nem. Így lesz most jó: szabadság vár!

7. Árnyákdal

Wolfgang és a Musical Ensemble

Wolfgang Mozart:

Az árvaság vak rémület.

Büntetés a felnőtt élet.

A sorsomat most hogy vonszoljam én,

egymagam?

Egy láthatatlan villanás

nem vezet már kézenfogva az éj sötét

és félelmes ölén.

Most hogy nőjek fel én?

A kérdés csak az:

Az árnyékom hogy lépjem át?

A sorsom ellen mit tegyek?

Hogy törjek szét egy glóriát?

És felnőtt már is hogy legyek?

Kérdezni hogy kell annak,

ki sejti önmagát?

És hogy lesz szabad,

ha a saját árnyát sosem lépi át?

A szép üveggömb összetört,

nem véd többé gyermek álom

És száz cserép közt sebzett szívvel állsz

tétován.

Ha rád zuhan egy zord világ,

hogy bírnád el gyönge vállal?

Átkozódhatsz

senki nem felel, de érzed: menni kell.

A kérdés csak az:

Az árnyékom, hogy lépjem át?

A múlttól búcsút hogy vegyek?

Hogy törjek szét egy glóriát?

Miért bánt a lelkiismeret?

Hogy száll az ember,

ha földrerántja önmagát?

És hogy lesz szabad,

ha a saját árnyát sosem lépi át?

Félelem, mely fojtogat

Súlytól görnyed vállam

Faggatózó csend gyötör,

és nincsen válasz arra, hogy miért?

Rejtőzködő szemek

mégis tudom követ

az árnyékom követ,

és érzem, hogy egy napon elpusztít még!

Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell?

Nézd, hogyan lépjem át?